Továbbjutott a párbajon Király Viktor az amerikai The Voice


A The Voice amerikai változatában indult el a magyar énekes, aki egy igazán kemény párbajon van túl. Nagy izgalommal várták Király Viktor hazai rajongói a hétfői műsort, ami itthoni idő szerint még csak alig pár órája ért a végéhez. Hazánk fia egy igazán karakteres hangú énekesnőt kapott maga mellé duettpartnernek, akivel a Nobody Knows című dalt kellett magukévá tenniük Tony Richtől. Az összhang elképesztő volt Cassandra Robertson és Viktor között, Blake Shelton countryénekes szerint eddig ez volt a legjobb duett, amit eddig hallott. A többi zsűri sem rejtette véka alá, mennyire bejött nekik a dal, azonban azt lehetett érezni, ők inkább az amerikai versenyző profizmusát és utánozhatatlan hangjátékát támogatnák. Milyen szerencse, hogy Adam Levine pártfogoltjai küzdöttek egymással, így ebben a körben ő dönthette el, hogy kit visz magával a következő párbajkörre. Így annak ellenére, hogy Pharrell Williams és Gwen Stefani a hölgyet választották volna, a Maroon5 frontembere Viktor nevét mondta ki. Le a kalappal a magyar énekes előtt, most is bizonyított, csak azt sajnáltuk, hogy Pharrell és Gwen szerint már önmagában az is meglepő, hogy egy magyar tehetség is képes így leénekelni a csillagokat. Nem értjük ezen mi olyan meglepő, mindenesetre most már tudják, hogy igenis számolni kell Viktorral!

The Voice - Király Viktor továbbjutott az Amerikai Voice-ban

A magyar énekes produkciója közben mind a négy zsűritag megfordult, ez nagyon ritka. Mutatjuk a produkciót.
Király Viktort az utolsó vak meghallgatáson (blind audition) énekelte a What’s Going On című dalt. Mint a magyar Voice-ból is ismert, kezdetben háttal ül a zsűri a versenyzőknek, és amelyik ítésznek tetszik a produkció, az megfordul. Adam Levine pár másodperc után megtette ezt, majd szépen sorban a többiek – Blake Shelton, Gwen Stefani és Pharell Williams – is.
A továbbiakban a zsűri egy-egy tagja fogja mentorálni a versenyzőket, hogy kihez ki kerül, azt a versenyzők döntik el. Király Viktort mind a négyen szerették volna maguknak, a magyar fiú Adam Levine-t választotta.